Ezek a legszínvonalasabb balatoni strandok

Eggyel több balatoni strand nyerte el idén a magas szolgáltatási színvonalat elismerő Kékhullám zászlót, mint tavaly. Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség elnöke Balatongyörökön, a díjátadó ünnepségen elmondta, hogy egyértelműen sokat fejlődtek a balatoni strandok.

 
Wikipedia

Eggyel több balatoni strand nyerte el idén a magas szolgáltatási színvonalat elismerő Kékhullám zászlót, mint tavaly. Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség elnöke Balatongyörökön, a díjátadó ünnepségen elmondta, hogy egyértelműen sokat fejlődtek a balatoni strandok.

Emlékeztetett arra, hogy közel 2 milliárd forint értékben valósultak meg, illetve még zajlanak strandfejlesztések a tó körül a Magyar Turisztikai Ügynökség pályázatának köszönhetően. Sok település önerőből is fejlesztett, így egyre magasabb színvonalúak a balatoni fürdőhelyek.

A minősítés során a bizottság vizsgálta a parkolási viszonyokat, a vizesblokkok állapotát, tisztaságát, a strand akadálymentesítésének szintjét, a környezet állapotát, a játszóterek minőségét, árnyékoltságát. Figyelembe vették a sportolási lehetőségeket, a gyerekbarát szempontokra (pelenkázó, családi öltöző) is odafigyeltek. Minősítették a strandi vendéglátóhelyeket és egyéb szolgáltatásokat (WIFI, értékmegőrző, stb.) is.

A megmérettetésre az idén a tavalyinál eggyel több, 34 strand üzemeltetője jelentkezett, mindegyikük elnyerte a Kékhullám zászlót. A minősítőrendszerben a zászlókon lévő csillagok száma tovább árnyalva jelzi a fürdőhelyek színvonalát.

A legjobbaknak járó, 5 csillaggal ellátott zászlót Vonyarcvashegy Lidó strandja, Balatongyörök Községi Strandja, Gyenesdiás Diási Játékstrandja, Szigliget Községi Strandfürdője, Balatonfüred Kisfaludy és Esterházy strandja, Alsóörs Községi Strandja, Csopak Községi Strandja, Keszthely Városi Strandja, Balatonalmádi Wesselényi Strandja, Balatonberény Községi Strandja és Balatonföldvár Keleti Strandja kapta.

Négycsillagos zászlót további 15, három csillagost hat fürdőhely kapott.

Az idén öt különdíjat osztottak ki: a fővédnöki különdíjat, amit a legtöbb pontot elért strandnak ajánlott fel Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő, a gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el.

A Balaton „Legzöldebb” Strandja Balatongyörök Községi strandja lett, amelynek kiválasztásakor a bírálati szempontok között volt egyebek között a környezeti nevelés, a takarékos vízhasználat, a megújuló energia használata, a kerékpáros megközelíthetőség, az állatvédelem és a helyi termékek forgalmazása.

A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke egy kiemelkedően teljesítő Veszprém megyei strandot jutalmazott, ezt a balatonudvari Fövenyesi Strandja nyerte el. A Somogy Megyei Önkormányzat Közgyűlése alelnökének különdíját a Zamárdi Nagy Strand, Zala Megye Önkormányzata különdíját pedig a vonyarcvashegyi Lido Strand kapta.