7 százalékkal nőtt a nemzetközi turizmus

A nemzetközi turizmus 7 százalékkal nőtt 2017-ben, meghaladva az 1,3 milliárd utazót a világon, ez felülmúlja a várakozásokat - közölte a madridi székhelyű Turisztikai Világszervezet (UNWTO) jelentésében.

Wikipedia

A nemzetközi turizmus 7 százalékkal nőtt 2017-ben, meghaladva az 1,3 milliárd utazót a világon, ez felülmúlja a várakozásokat - közölte a madridi székhelyű Turisztikai Világszervezet (UNWTO) jelentésében.

A szervezet kiemelte: az elmúlt hét évet tekintve ez a legnagyobb éves növekedés, amely folytatódhat 2018-ban, igaz, mérsékeltebb, 4-5 százalékos ütemben.

"A nemzetközi utazások továbbra is erőteljesen növekednek, megszilárdítva a turisztikai ágazatot, mint a gazdasági fejlődés motorját. A világ harmadik exportágazataként a turizmus elengedhetetlen a munkahelyteremtéshez és a fellendüléséhez az egész világon" - hangsúlyozta Zurab Pololikashvili, a szervezet főtitkára.   

Térségekre bontva a legnagyobb mértékű, 8 százalékos bővülést Európában és Afrikában tapasztalták.

Európába 671 millió turista érkezett a világ más részeiről, míg Afrikát 62 millióan választották.

A legnépszerűbb úti célok európai országok voltak: az első helyen továbbra is Franciaország áll, azonban azt, hogy pontosan mennyi turista kereste fel, csak később hozzák nyilvánosságra.

A második leglátogatottabb ország Spanyolország volt a múlt évben. A 82 millió külföldi turistának köszönhetően 9 százalékos növekedést jegyezhet 2016-hoz képest.