Izrael – az örökké békétlen Szentföld

Izrael az az ország, melyről mindenkinek van véleménye, még ha életében nem járt is ott. Van, akinek a felhőtlen kikapcsolódást jelenti, van, akinek vallási zarándokhely és van, aki szerint egy örökké forrongó konfliktuszóna. Valójában mindez együttvéve és még sokkal több.

Szabó Mónika

A világ egyik legbiztonságosabb repülőteréről, a Tel-Avivhoz közeli Ben Gurionról kilépve jelképesen két irányba indulhat a turista: a szent Izrael vagy a világi Izrael felé. Mivel mi zarándokútra érkeztünk, a Bibliából ismert Szentföld volt úti célunk. Nem kell feltétlenül hívőnek lennie annak, aki végigjárja ezeket a helyeket, de kétségtelen, a Szentírást ismerő embernek nagyobb élményt nyújt, hiszen egyszeriben összeáll a kép.

A zöld Galilea

Észak felé vettük tehát az irányt, és mivel Galilea még messze volt, csak nagyon rövid pihenőket iktattunk be. Cezáreában megnéztük a Nagy Heródes korából fennmaradt római vízvezetéket, amely csodálatos díszletként övezi a partvonalat. Útba ejtettük a Karmel-hegyen és annak lábánál épült Haifát. Az ország harmadik legnagyobb városa próbálta ugyan levetkőzni az iparvárosi külsőt, ám egyelőre hiába. Aztán végleg elbúcsúztunk a tengertől, és elindultunk Galileába, amely Izrael „legzöldebb” régiója, termékeny földdel, igazi Kánaán. Jézus itt töltötte életének és szolgálatának nagy részét. Központja Názáret, mára várossá fejlődött, szállodák, üzletek, éttermek sora várja a világ minden részéből érkező zarándokokat. A legfontosabb helyeken ma templomok állnak, ezek közül is az Angyali üdvözlet máig befejezetlen bazilikája vált a város jelképévé, mely Szűz Mária házát őrzi, pár méterre a Szent József-templomtól. Názáret valamikori egyetlen kútja fölött most ortodox templom áll. Ennél a kútnál jelent meg Gábriel arkangyal a fiatal lánynak, hogy közölje vele hírt.

Nemcsak a régió, hanem az egész ország legnagyobb kincse a Genezáreti-tó, hiszen ebből nyerik az ivóvizet, amiből igencsak kevés van Izraelben. A Galileai-tengernek is nevezett tó partján találhatók azok a helyek, melyekhez Jézus egyes csodatettei kötődnek. Itt van a leghíresebb menyegző helyszíne, Kána, ahol a vizet borrá változtatta valamint a kenyérszaporítás és a csodálatos halfogás színhelye, Tabgha is. A közelben van Kafarnaum, ahol Jézus élt, amikor éppen nem a vidéket járta, hogy tanítson. Péter házában lakott, melynek maradványai fölé egy modern templomot emeltek úgy, hogy a romok máig megcsodálhatók alatta. E templom mellett vannak annak a zsinagógának a maradványai, ahol Jézus tanított. A Boldogságok-hegyéről csodálatos kilátás nyílik a tájra, és csak remélhetjük, hogy hasonló látványban volt részünk, mint a hegyi beszédet hallgató tömegnek. Ami ezt és a legtöbb helyet igazán felejthetetlenné teszik, azok a templomok, melyek noha Isten házai, mégis olyan emberiek. Antonio Barluzzi, olasz építész volt az, aki a legtöbb templomot tervezte a Szentföldön. Leginkább az egyszerűség jellemzi őket, és talán ezért is érzi otthon magát bennük az ember.

Nem hagyhattuk magunk mögött a Genezáreti-tavat anélkül, hogy ne hajóztunk volna rajta. Felszálltunk hát egy, a Jézus korabeli bárkákat idéző hajóra, melynek magyarul kiválóan beszélő kapitánya volt. Miután a Himnuszt énekelve felvontuk a magyar zászlót, kihajóztunk.

Júdeai sivatag

Pár napos galileai tartózkodás után dél felé vettük az irányt. Ám útközben olyan lélekemelő helyeket ejtettünk útba, mint a Tábor-hegy. A magányosan álló, impozáns látványt nyújtó hegyről nyíló kilátás leírhatatlan. Ami itt sem hiányozhat, az a Barluzzi tervezte, több ősi templom romjaira épült bazilika.

Ahogy haladtunk dél felé a Jordán folyóval párhuzamosan a táj fokozatosan megváltozott. Mielőtt a sivatag teljesen átvette volna a hatalmat, megálltunk Jardenitnél. Ez Jézus megkeresztelésének jelképes helye, hiszen mint tudjuk, Izrael csak pár hónapja nyitotta meg a turisták előtt ennek az eseménynek valódi helyszínét a Jordán folyó bal partján. Ez a tény viszont semmit sem von le a lelki megtisztulás értékéből, manapság is zarándokok százai merülnek alá, hogy megtisztuljanak. Egy Kis-Duna nagyságú folyót kell elképzelni, sőt talán még annál is kisebbet, vize viszont smaragdzöld, és komoly üzletággá nőtte ki magát a szent víz értékesítése.

Jeruzsálembe érkezésünk előtt még megálltunk Jerikóban, a világ legrégibb, csaknem 10 ezer éves városában, ahol, hogy kifejezzük szolidaritásunkat a helyi keresztény közösséggel, amelynek tagjai javarészt a vallási turizmusból élnek, ellátogattunk egy bazárba.

A szent város

Jeruzsálem. Nehéz bármit is írni a három világvallás szent városáról. Egyszerűen leírhatatlan, amikor az ember áll az Olajfák hegyén és lába előtt hever a város. Előtte a hegy oldalában elterülő legfontosabb zsidó temető, azon túl tekintve a város legmeghatározóbb pontja, a Templom-hegy a verőfényben szikrázó aranykupolájú Szikla-mecsettel, és az ötezer hívő befogadására is alkalmas Al-Aksza-mecsettel. Kicsit balra a Sion-hegy, mögöttünk a Getszemáni kert. Nyolc olajfájának gyökerei bizony már éltek Jézus korában. A kert szomszédságában áll az olasz építész tervezte, sötét hangulatú Nemzetek temploma, Jézus agóniájának színhelye. Picit föjjebb a Dominus Flevit, Barluzzi könnycsepp formájú temploma, mely azon a helyen áll, ahol Jézus megsiratta a várost, látva pusztulását. Két napunk volt arra, hogy végigjárjuk Jézus utolsó napjának helyszíneit. Kezdve az utolsó vacsora termétől, végig a Via Dolorosán a Szent Sír-templomig. A Via Dolorosa nem más, mint egy bazársor, a keresztút egyes állomásait csak az találja meg a sok kacat között, aki járt már itt. Esély sincs arra, hogy az ember magába szálljon, elcsendesüljön. Az utolsó stációkat a bazilika foglalja magába. Ez az a templom, melyben napokat lehetne eltölteni, hiszen egy szentélykomplexum, melyen több keresztény felekezet osztozik. Legszentebb része a Szent Sír. Sorba kell állni, hogy bejussunk. Az őröket egyáltalán nem hatja át a hely szelleme, a záróra közeledtével egyre türelmetlenebbül sürgetik az átszellemült zarándokokat. Csupán pár másodpercet adnak a sírnál egy gyors fohász elrebegésére. Még fel sem ocsúdik az ember, már újra kint van a templom előtt és próbálja felidézni, mit is látott. Felfoghatatlan. És ez a hajsza jellemző a legtöbb helyre Jeruzsálemben. Annyi a turista, hogy nincs idő hosszasan elmélázni.

Jeruzsálemben kihagyhatatlan a Siratófal, ahol kicsit vicces jeleneteknek voltunk tanúi, ahogy a hívők az óhajaikat tartalmazó cédulákat próbálják a fal réseibe préselni, miközben tucatnyi másik kiesik. Szállásunk Betlehemben volt, amely ugyan Jeruzsálem tőszomszédságában fekszik, de mivel palesztin terület, nem egyszerű a bejutás. A Születés Bazilikája ugyancsak több templomot rejt magában. A pásztorok mezején többször is jártunk, ahol Barluzzi temploma beduin sátrat idéz. Jártunk Betániában, Betfagében és Ain Karemben, Keresztelő János szülőhelyén. Akikről még nem ejtettem szót, de a Szentföld elképzelhetetlen nélkülük, azok a szuvenírárusok. Sok türelemre és toleranciára van szüksége még a legalázatosabb zarándoknak is, hogy ne tolakodásnak és zaklatásnak vegye, ha valaki olajfából faragott bárányt, feszületet, jászolt, betlehemet, rózsafüzért kínál a legváratlanabb pillanatban. De, persze senki sem tud nekik ellenállni, hiszen egy Betlehemben várásolt „betlehem” karácsonykor majd bevilágítja az otthonunkat, véli mindenki, és még alkudni is elfelejtenek a gondolattól, holott egyezkedni Izraelben is kötelező.

Olyan helyekre is eljutottunk, melyek más szempontból fontosak. A szenzációs holt-tengeri tekercsek lelőhelye, Kumrán, és a zsidó hősiesség szimbóluma, Maszada külön cikket érdemelnek csakúgy, mint a Holt-tenger, melynél élettelenebb és elhagyatottabb helyet még nem láttam.

Azt gondolom, mint ahogy minden hithű muzulmánnak élete folyamán el kell zarándokolnia Mekkába, úgy minden kereszténynek el kellene zarándokolnia a Szentföldre. Azon túl, hogy megismer egy egyedülálló országot, testileg és lelkileg feltöltődik, talán rátalál arra is, amit már régóta keresett. Jó lenne, ha Izrael egyszer mindenki számára, nemzeti és vallási hovatartozársa való tekintet nélkül az ígéret földjévé válhatna.