A legszebb patagóniai túra

Még virradat előtt kelünk. A reggelit, ebédet csomagban kapjuk, hogy mielőbb elinduljunk a legszebb patagóniai túrára. Sofőrünk, Eduardo úgy néz ki, mintha Hawaiiról jött volna, narancssárga pehelytoll kabátja van, és ami itt, Latin-Amerikában nagyon ritka, szinte hihetetlen teljesítmény, pontosan érkezett, sőt, 20 perccel az indulás előtt.

Még virradat előtt kelünk. A reggelit, ebédet csomagban kapjuk, hogy mielőbb elinduljunk a legszebb patagóniai túrára. Sofőrünk, Eduardo úgy néz ki, mintha Hawaiiról jött volna, narancssárga pehelytoll kabátja van, és ami itt, Latin-Amerikában nagyon ritka, szinte hihetetlen teljesítmény, pontosan érkezett, sőt, 20 perccel az indulás előtt.

Reggel háromkor kelt, kitakarította a terepjáró Mercedest, lemosta a szélvédőt és az ablakokat, mert erre szükség van Torres del Painében, majd elindult hozzánk Ultima Esperanza tartomány egyetlen városából, Puerto Natalesből. Teljes felszereléssel beülünk a kocsiba, a reggeli- és az ebédcsomagunk a hátizsákban, én ezen felül egy karton Austral sört is viszek. Ezt az autóbuszban hagyom, majd az út során megisszuk, ha teljesítettük a célt. Egész nap Eduardóval és a bérelt autóval, ami ugyan luxus, de megéri. Erre a túrára elég, ha jó minőségű tornacipőben megyünk. Még Punta Arenasban vettünk pár édességet, azt is magunkkal visszük. Vagyis úgy fel vagyunk pakolva, mintha a Téry-házhoz mennénk fel. Vízből elég kisebb mennyiség is, ha kicsit feljebb érünk, a tiszta patakokból újra feltöltjük a palackokat. Még sötét van, amikor elérjük a nemzeti park kapuját. Még zárva van, de nekünk van jegyünk és szerződésünk a nemzeti parkkal, így még nyolc, azaz nyitás előtt beléphetünk, ezzel elkerüljük a reggeli turistaáradatot. 20 perc múlva már a Pehoé-tó feletti kilátónál vagyunk, innen a vörös Cuernos del Painét és a fehér Cerro Paine Grandét is látjuk, igaz, még felhők ölelik körül. A legmagasabb csúcsokat csodálatosan megvilágítja a napfelkelte. Fantasztikus kép, keveseknek adatik meg ez a látvány, főleg ilyen kedvező időjárási körülmények között. 

Célunk, hogy felmenjünk a Torres del Paine mágikus tornyokhoz, ezekről kapta a nevét a nemzeti park is. A park több mint húsz kilométernyi patagóniai hegyvonulatot foglal magába. Kis hidakon, patakokon át haladunk, az utolsó függőhíd után balra fordulunk, majd felfelé vesszük az irányt. Egyórányi túra után elérjük a Refugio el Chileno menedékházat. Betérünk, levesszük a cipőnket, és elfogyasztunk egy teát. Csodálatos erdőbe érünk, ahol fantasztikus, harminc méter magas fák látványa kápráztat el bennünket. Viszonylag sík a terep, a túra kétórás. A második órában ismét felfelé tartunk, a törmelékes út bal oldalán haladunk, vigyázni kell. De nekünk, szlovákiaiaknak ez nem nagy kihívás, hozzá vagyunk szokva a hegyekhez, így itt, Patagóniában is könnyen haladunk, tájékozódunk. Ha az ember már azt hiszi, hogy elérte a célt, még három percet kell lesétálni a tóhoz, amely 850 méter tengerszint feletti magasságban fekszik. De a látvány lélegzetelállító. A magashegyi tónál három, egyenként két kilométeres gránithegytorony kápráztat el bennünket. A környező hegyeket hó borítja, de itt dél-amerikai meleg van. Ez a természeti Tádzs Mahal. E hely szépsége a Matterhorn látványát is túlszárnyalja. Olyan élmény, amelyért harcolni kell. És ez az, ami számít. Lenn az étteremben patagóniai bárányt rendelünk, szószban, piscót iszunk, ezzel ünnepeljük meg a túrát. Teljesen ki vagyunk merülve, de boldogok vagyunk. A szállodába nyolc után érkezünk. Ha Puerto Natalesben szálltunk volna meg, akkor még további két órát kellett volna utazni. Ma különös élménnyel gazdagodtunk. 

Ľuboš Fellner, a BUBO utazási ügynökség vezetőjének naplójából