575 utast szállít egyszerre az új Airbus-gép

Új géptípusokat jelentett be az Airbus és a Boeing – köztük az A380-as továbbfejlesztett változatát, amely akár 575 fő szállítására is képes, négy osztályos kivitelezésben.

SITA

Új géptípusokat jelentett be az Airbus és a Boeing – köztük az A380-as továbbfejlesztett változatát, amely akár 575 fő szállítására is képes, négy osztályos kivitelezésben. Videót is mutatunk az újdonságról.

Új géptípusokat jelentett be a két legnagyobb, kereskedelmi repülőgépeket gyártó társaság, a toulouse-i Airbus és a seattle-i Boeing.

Az Airbus felfrissíti és hatékonyabbá teszi a világ legnagyobb utasszállító repülőgépét, az A380-ast. Az A380 plus névre keresztelt típus új, úgynevezett kettős tollazató szárnyvégeket kap, amellyel csökkenthető a légellenállás, és így a fogyasztás is, valamint kisebb módosításokat hajtanak végre a szárnyon.

Az Airbus megnövelte a típus kapacitását is, 80 utassal többet tudnak az új gépek fedélzetükre venni, az A380-asok átlagos kapacitása így 497-ről 575 főre növelhető, a további átalakításoknak köszönhetően pedig nem csökkent a gép hatótávolsága sem, továbbra is 8200 tengeri mérföldet (15 ezer kilométert) képes megtenni.

Az Airbus ellenfele, az amerikai Boeing is jelentett be új típust. Hosszas tervezés után Párizsban hétfőn bejelentették, hogy elkészítik legsikeresebb modelljük, a keskenytörzsű 737-es leghosszabb, 10-es változatát is. A gyártó MTI-hez eljuttatott közlése szerint a 10-es variáns 1,6 méterrel lesz hosszabb a 9-esnél, és 10 utassal többet, 230-at tud majd fedélzetére venni, üzemeltetése pedig 5 százalékkal lehet gazdaságosabb a 9-eshez viszonyítva.

A Boeing tájékoztatása szerint a típusból a bejelentést követően 10 lízingcég és légitársaság összesen 240 darabot vásárolt.