Mégsem tiltják be a laptopokat

A Politico című lap értesülése szerint Washington közölte az Európai Unió illetékeseivel, hogy nem tiltja be a laptopok szállítását a repülőgépek utasterében.

Lufthansa.com
Kigyulladt egy utas laptopja

Egy utas laptopjának kigyulladt lítium-ion akkumulátora miatt szakította meg útját az amerikai JetBlue légitársaság New York - San Francisco járata május 30-án, kedden – írja az airportal.hu. A JetBlue JB 915-ös számú járata az ABCnews információi szerint a michigani Grand Rapidsban működő Gerald R. Ford nemzetközi repülőtéren hajtott végre előre nem tervezett leszállást este nyolc óra körül. Az N967JT lajstromjelű Airbus A321-231 típusú repülőgép személyzete az FAA közleménye szerint azért döntött az útmegszakítás mellett, mert egy utas hordozható számítógépének lítium-ion akkumulátora túlmelegedett és kigyulladt az utastérben. A légitársaság közlése szerint a laptop egy kézicsomagban volt, amikor kigyulladt/túlmelegedett, melyet az utasok és a személyzet akkor vett észre, amikor a táskából füst kezdett el szivárogni. A repülőgép, melynek fedélzetén 158-an utaztak, végül biztonságosan leszállt a repülőtéren. A gép később folytatta útját San Francisco felé, miután a repülőtéri tűzoltók átvizsgálták a repülőgépet.

 Politico című lap értesülése szerint Washington közölte az Európai Unió illetékeseivel, hogy nem tiltja be a laptopok szállítását a repülőgépek utasterében.

A lap információi szerint John Kelly belbiztonsági miniszter telekonferencián egyeztetett az Európai Bizottság két felelősével. A videokonferencia résztvevője Dimitrisz Avramopulosz, a migrációs és belügyi és Violeta Bulc, közlekedésért felelős biztos volt.

A Politico úgy tudja: az amerikai belbiztonsági minisztérium figyelembe vette az európaiak aggodalmait a laptopokban is használatos lítiumos akkumulátoroknak a repülőgépek rakterében történő tárolása miatt, s ezért döntött a tiltás elvetése mellett.

John Kelly miniszter ugyanakkor állítólag azt is jelezte európai partnereinek, hogy jövőbeni hírszerzési információk nyomán az Egyesült Államok változtathat ezen az álláspontján.

A belbiztonsági tárca Washingtonban egyelőre nem hozta nyilvánosságra az Európai Unió biztosaival folytatott egyeztetések tartalmát.

John Kelly belbiztonsági miniszter vasárnap a Fox televíziónak azt nyilatkozta, hogy az Egyesült Államok várhatóan megtiltja a laptopok felvitelét a bel-és külföldi légijáratok fedélzetére. A miniszter az interjúban kijelentette: a kormányzat azt tervezi: a repülés biztonsága érdekében "megemeli a korlátokat", és a többi között nagyon megszigorítja, hogy mi vihető fel a fedélzetre kézipoggyászként.

A lap arról nem közölt információt, hogy a közel-keleti repterekről induló járatok utasaival szemben - mely leginkább az Emirates, Qatar Airways, Etihad és a Turkish Airlines számára jelent nehézséget - korábban bevezetett tiltáson kívánnak-e változtatni.